2012. december 6., csütörtök

Édes otthon

Elérkezett az idő: az elmúlt hétvégén végre beköltöztünk és mondhatni mostanra be is rendezkedtünk. :) A legfontosabb dolgok a helyükre kerültek, bár még van pár bontatlan dobozunk. Így a tél beköszöntével mi is, mint a medvék téli álomra hajtjuk fejünket, azaz pár hónapra szünetel a felújítás. Tavasszal folyt. köv. a konyhával és az első szoba restaurálásával.

Addig is pár hangulat kép:







2012. november 27., kedd

Már csak pár nap!

Most már tényleg csak napok vannak hátra: szombatig mindent átszállítunk a házunkhoz és végre ott töltjük az éjszakát is :) Az elmúlt hétvégén átpakoltuk a nagyobb bútorokat és berendezkedtünk. Ma a bojler is a helyére került, úgyhogy már melegvízünk is van. Szinte hihetetlen, de végre minden fontos dolog elkészült!!!
Íme néhány fotó ;)


Mosdó is megérkezett!

Az ülőgarnitúra mintha csak ide készült volna...

Felkerültek a mesefüggönyök és találtunk helyet a lócának is ;)


A kemence és a köcsögök :)
A konyha teljes felújítására majd tavasszal kerül sor, addig is az évek során (Kristóf által) összegyűjtött kerámiák végre méltó helyre kerülhetnek :))

2012. november 18., vasárnap

Van fűtésünk és még a szoba padlózása is kész!!

Múlt hétvégén összeállt a fűtésrendszerünk, amit azóta is használunk, úgy tűnik nagyon jól funkcionál (nincs olyan hideg, mint ahol most lakunk..) és a padlófűtés! :) Valóban remek találmány.


Kis kazánunk az 5 tagú Viadrus


Radiátor a fürdőben

És a szobában

 Egy nagyon-nagyon jó hír: ha minden a terv szerint alakul jövő hétvégén költözünk!!! Így leraktuk ma a szobában a laminált padlót (ámbár a szegélyléc még hiányzik) és bekerült az első bútorunk, egy sarok íróasztal (aminek az összeállítása kb 1 óránkba került ;) ). Sőt már függönyeink is vannak a mesés ablakokra, amit egyik kedvenc néptáncos társunk készített nekünk. Íme a majdnem kész szoba:



2012. október 26., péntek

Fürdőszoba burkolása

Nem indult könnyen, de végül elkészült fürdőnk burkolása! Megbízható szakembert találni ezen a környéken szinte lehetetlen...Kisebb bonyodalmak most is adódtak, de ehhez már egészen hozzászoktunk ;) Még apróbb igazítások visszavannak, de addig is íme néhány fotó (bár a kép nem adja vissza milyenek a színek valójában és a fényviszonyok sem a legjobbak):

A kád

A zuhanyfülke


2012. október 7., vasárnap

Hétvégi festés

Szombaton még egyszer átmeszeltük a falakat, most gyönyörű szép fehérek :) Majd megkezdtük a meszelés utáni takarítást és nekiláttunk a gerendák, lambéria, ajtó- és ablakkeretek pácolásának, festésének. A látvány már most leírhatatlan ;)



2012. szeptember 30., vasárnap

Meszelés

Ismét régóta nem írtunk bejegyzést naplónkba, de szokás szerint a munka folyamatosan zajlik ;) Az utóbbi héten (hetekben) pl ablakokat csiszoltunk, befejeztük a plafon lambériázását a gerendák között, vakolatot bontottunk, diót szedtük...Beszereztük a kádat, a járólapot és csempéket :)
Tegnap pedig nekiláttunk a meszelésnek!! Segítségünk is volt, így egész gyorsan haladtunk, már amennyire lehetett, mert elég nehezen száradt a fal a párás idő miatt. Az istállóban meszelőt is találtunk, oltott meszet már a vakoláskor beszereztük, sőt budai földet is kaptunk, így minden adott volt a klasszikus meszeléshez. Nagyon élveztük,! :) Eddig két rétegben vittük fel (még egy 3-kat tervezünk), íme az eredmény:






És a kert még mindig ontja a finomságokat :)) Gömbölyű sárgarépa (lett egy öklömnyi méretű) és petrezselyem a mai zsákmány (vadashoz;)):


2012. szeptember 13., csütörtök

Vakolás 2.

Végeztünk a vakolással!!! Úgy tűnt, hogy soha, de soha nem fog Dani bácsi a végére érni, de a héten minden apró szeglet megkapta a simító vakolatot is :) Nehéz délutánjaink voltak...de a következő lépések sem bizonyulnak túl könnyűnek. Azt hittem a csempe és járólap vásárlás nagyon élvezetes lesz: hát nem az! Választék van, mégis kevés olyat találunk, ami tetszik is. Aztán a kád...nehéz lesz a döntés..de erről majd később, ha eljön az ideje.
Íme a legfrissebb képek:

A kedvenc ablakok

Fürdő bejárat és a boltívünk

Fürdőszoba részlet

 
És akit még nem említettünk, merthogy a házzal egy új kisállattal gazdagodtunk: egy kandúr. Nem akarta elhagyni az otthonát, így maradt :) Még kell egy kis idő míg összebarátkozik Afival és Akáccal...







2012. szeptember 1., szombat

Vakolás 1.

Két hétig szabadságon voltunk, ami sajnos holnap véget ér, nem sokat tudtunk pihenni, de legalább kicsit gyorsabban haladtunk a házzal. Az elmúlt napokban Dani bácsi csak vakolt, vakolt és vakolt (néha a konnektorokat is elfelejtette - kihagyni :P)...mégsem értünk a végére, pedig egyenlőre az alapvakolat készül csak. A szoba elkészült, a fürdőben és wc-ben viszont egyenlőre csak a szellőző vakolat van meg (1,2m magasságig). Viszont így már teljesen más a szoba, eltűnt a romkocsma hangulat, amit pedig egészen megszerettünk :)

Egyik oldalról...

És a másik oldalról

És hogy ne feledkezzünk el a kertről, most a zöldségek helyett egy gyümölcsös képpel készültünk mégpedig barackossal. Mivel sok gyümölcsfa van, így idén muszáj lesz kipróbálunk milyen a saját pálinka, szóval elsőként a barackkal próbálkozunk, minden másnap egy kosárnyi összejön, természetesen csak az egészségesek kerülnek a hordóba:



2012. augusztus 29., szerda

Ajtók és ablak

Egy napunk ráment, de Dani bácsi ma berakta az ajtókat és az ablakot a fürdőbe. Sőt még az aknafedő is végre elkészült.  Íme az eredmény:





2012. augusztus 28., kedd

Végeztünk a betonozással!

Tegnap végre végeztünk a betonozással (egyenlőre), a sok cső eltűnt és a munka legnehezebb részeivel megvagyunk, következő napokra pedig vakolást tervezünk. Bár ez sem lesz olyan egyszerű, mert a régi fugákat ki kell kaparnunk a tégla közül (ez már folyamatban van), ugyanis szellőző vakolatot fogunk felhordani.
Íme a képek:


A konyha


A fürdő


A WC



2012. augusztus 23., csütörtök

Padlófűtés és vízszerelés

A héten sor került a víz- és a padlófűtés csövek lerakására. Meséljenek a képek:

A konyhában


A fürdőben


A WC-ben

Villanyszerelés 1.

Az elmúlt héten végre eljutottak hozzánk a villanyszerelők: kicserélték a 100 éves vezetékeket és elkészült az új villanyrendszer.


Kábelrengeteg a konyhában



A villanyszerelők után is volt mit takarítanunk, por és törmelék mindenhol, műanyagcső- és kábeldarabkákkal megspékelve, de legalább újabb állomást kipipálhattunk!

2012. augusztus 12., vasárnap

Fürdő lambériázása

Ma folytattuk a lambériázást a fürdővel és szerencsére sikerült is befejeznünk! Még a festésre is jutott időnk.
Márcsak a takaróléceket kell feltenni és teljesen készen is lesz. Íme a képek:

Festés közben


A végeredmény





Az elmaradhatatlan fotó a kertből :) Többféle paradicsom, bazsalikom és oregánó ( avagy tésztaszósz télire):




2012. augusztus 11., szombat

A munka nem állt meg!

Jó pár napja nem volt időnk "naplót" írni. Bár nagyobb horderejű változás nem történt házunk táján, azért minden napra jut valami tennivaló.
Sőt! Nagy projekt volt a közel 4000m2-nyi terület kaszálása, sajnos a gyümölcsösben és a kaszálón már közel félméteres volt a gaz, avagy gyom és minden fűféle. Fic végül 3 nap alatt teljesítette a feladatot, pont jó meleg volt, így legalább lett egy kis színe ;), mert ezen a vidéken a nyár nem olyan, mint délen...Ma ismét esett, bár csoda, hogy a héten ez volt az első esős nap :P.
Szintén nem volt egyszerű, de sikerült lecsiszolni + alapozó festékkel lekenni a gerendákat. Én ebben sem sokat tudtam segíteni...Viszont lefestettem az új ajtóinkat :)). Továbbá a kőműves bácsinknál szedtem egy jó nagy vödör feketeszedret, amiből pedig lekvár készült: szeder dzsem.
Csütörtökön és pénteken pedig befalaztuk (vagyis Kristóf befalazta) a gerendák és a fal közötti részeket.

Ma pedig új projekt indult: elkezdtük feltenni a lambériát a gerendák közé, szigeteléssel együttesen. Nem haladunk gyorsan, de íme az első képek:

2012. július 26., csütörtök

Állnak a falak!!

Újabb állomáshoz érkeztünk: végeztünk a fürdő és a wc falazásával, sőt a konyha és a hátsó szoba közötti boltív is elkészült! :)

Balról a wc, jobbról a fürdő
    


A boltív


És ahogy ígértem, jöjjenek a padlizsánok:


Az egyik bokrunk ( a legtermékenyebb) ;)



2012. július 25., szerda

Vízcsövek, alap, falak...

Pár napja nem jelentkeztünk, pedig a munka nem szünetelt, sőt! Robogunk. Talán még idén be tudunk költözni. Problémákból viszont nincs hiány, valami mindig hiányzik, vagy éppen nem jó, úgy ahogy meg lett csinálva és erre persze mindig utólag jövünk rá...
A lényeg, a lényeg, hogy megérkeztek múlt hét elején a vízszerelők és a csövek már a házban vannak!



Így ezt követően jöhetett a kőműves. Szakembert találni azonban nem volt egyszerű, szinte mindenki Ausztriában dolgozik, ha meg nem akkor őrült drága...de inkább az a jellemző, hogy senki nem ér rá...végül megtaláltuk Dani bácsit, az Erdélyből származó kőműves szakit, aki kora ellenére nagyon fürge. Hétvégén szülői segítségünk is volt, így kiástuk a hátsó szobát alapozás előtt, majd beszereztük a betonnak valót és indulhatott a buli, persze egész hétvégén esett, de a terv teljesült, bár vannak apró hiányosságok (amiket elég ha csak mi tudunk), de megvan az alap. Reméljük a beton alappal nem bolygatjuk fel nagyon öreg házunk életét.




Volt hétvége, nincs hétvége...1-2 szóból elillant. Hétfőn Kristóf a bácsival vízaknát betonozott, mivel az alapnak száradnia kellet, nem lehetett még elkezdeni a falazást. Azonban ami késik az nem múlik: ma elkezdődött a fürdő és a wc falazása. Szerencsére egész gördülékenyen haladt a munka, 80%-os készültségben vagyunk, így holnap befejeződhet. Ma az ajtókat is beszereztük, nemes egyszerűség: fenyő. Ennél nem kell szebb. Íme a falak:

Toilette

Fürdő
Már-már szokásossá vált, hogy a bejegyzések végén megemlítem a kertet is: ma leszedtem az első padlizsánunkat!!! Igazi tömör gyönyör :) Természetesen fotóval is illusztráljuk hamarosan...